I.D.Crozz: a jövő VW-slágere?

2017.04.19. 17:46

Egyszerre tűnik érdekesnek és sterilnek a Volkswagen új tanulmányautója, amely az I.D.Crozz nevet kapta. És most épp erre volt szükség: azt kell megmutatni, hogy milyen lesz a márka nem túl távoli jövője.

A dízelbotrány után a Volkswagen akkora fenyítést kapott az amerikai hatóságoktól és jogrendszertől – sok évi hasznukat vitte, viszi el, hogy a csalószoftveres dízeleket visszahívják, és kifizessenek minden bírságot és bíróságon megítélt kártérítést –, hogy a cég azonnal felvette a globális éltanuló szerepét. A vállalatcsoport minden testnyílásából villanyautó-tanulmányok folynak, a névadó márka pedig különösen élen jár ebben.

Sanghajban is egy ilyet állítottak ki, I.D.Crozz néven. Ahhoz képest nem is lett rossz, hogy láthatóan már a következő márkaarculatot erőlteti a cég: az áttetsző, sima orr-részt a LED-keretes első lámpákkal. Ez általában egy kis ridegséget csempész a látványba, de itt az autó többi része a hullámzó övvonallal és a lendületesen elnyújtott tetővel enyhít ezen a hatáson. Egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy mit tartanak meg ebből a tanulmányból az évtized vége környékén érkező első elektromos szériamodellekben, de az látszik, hogy minden lehetséges alkalmat megragadnak a közönség szondázására: vajon mennyire kell a megszokottól eltérőnek lennie egy villanyautó külsejének, hogy az átlagember könnyedén azonosítsa.

A jellegzetes forma alatt egyen-technikát találunk, legalábbis erre utal, hogy a VW tanulmány minden adata megegyezik a Škoda Vision E-ével, amellyel valószínűleg teljesen azonos alapokra építik. A kétmotoros hajtás teljes teljesítménye 306 lóerő, a végsebesség 180 km/h, a hatótáv egy töltéssel 500 km, az akkumulátor töltési ideje 80%-ig 30 perc. Azt egy ilyen tanulmánynál persze nem könnyű megmondani, hogy igaz-e a felsorolt adatokból bármi – az is előfordul, hogy csak egy üres héjat állítanak ki, amelynek jobb esetben van belső tere is – de ezek a számok nem is erről szólnak, sokkal inkább azt jelzik, hogy a VW mit tart elégségesnek egy nagy szériás villanyautótól, amelyet nem második járműnek szánnak.

A legérdekesebb kérdésekre persze még nincs válasz, például arra, hogy a szabvány MEB padlólemezre épülő autók ilyen dinamikával és hatótávval mennyibe kerülnek majd, de ez az, amit valószínűleg csak a gyártás előtt néhány hónappal kezdenek majd kommunikálni. Kényes dolog ez: a VW presztízsének már most nagyon kell az erős villanyautó-kínálat, de az akkumulátor még drága, és hogy két-három-négy év múlva olcsóbban adják-e, azt ma még csaknem lehetetlen megjósolni. Márpedig ez az apróság határozza meg, hogy lesz-e a villany-Volkswagenekből tömegtermék, vagy új járnak, mint az egyliteres fogyasztású autó, amelyből csak mutatóba készült néhány szériapéldány.