Öt motorral készül az AMG szupersportkocsi

2017.04.24. 15:22

A Project One ősszel érkezik, de már most kiszivárgott néhány adat, amely valószínűleg nincs messze az igazságtól. Az már korábban kiderült, hogy a Mercedes Formula 1-ben használt V6-os turbómotorjának egy változata hajtja majd az autót, de emellett négy villanymotor is része lesz a hajtásrendszernek.

A legújabb pletykák szerint 1020 lóerő csúcsteljesítményből állítólag mintegy 750 lóerőt ad majd a benzinmotor – ami elég soknak tűnik, tekintve, hogy ennél a versenyváltozat sem sokkal erősebb – ehhez járul majd három villanymotor teljesítménye. Ezek közül kettő hajtja a két első kereket, egy pedig a motor és a váltó közé kerül. A negyedik motor a turbó járókerekének felpörgetésére szolgál majd, azaz ez nem közvetlenül vesz részt a hajtásban, viszont lényeges szerepet játszik majd a gázreakció javításában.

Az AMG csúcsmodell állítólag az összes csúcstechnikával és az akár 50 km elektromos hatótávot biztosító akkucsomaggal együtt sem nyom majd többet 1315 kilogrammnál, ami még az ilyen szupersportkocsik között is kivételesen alacsony tömegnek számít. Ez részint a karbonszálas karosszériának köszönhető, részben a kisméretű motorblokknak.

Bár az autót egyelőre csak hírből ismerjük, a 275 példányból állítólag 225-nek már most van gazdája, azaz 50 példány maradt, a 2,275 millió eurós ár ellenére.