Eladó Schumacher első Benettonja

2017.04.26. 06:07

Élete lehetőségét kapta egy Michael Schumacher nevű újonc 1991-ben, méghozzá ebben az autóban. Élt vele, és legenda lett, az autó viszont most eladó – az a példány, amellyel két versenyen állt rajthoz a fiatal Schumacher.

Az 1991-es év még Ayrton Senna és Nigel Mansell, illetve a McLaren-Honda és a Williams-Renault öldöklő küzdelméről szólt. Senna nyert, de eközben két olyan pilóta is bemutatkozott a Formula 1-ben, akik később egymással versengve jutottak a csúcsra: Michael Schumacher és Mika Hakkinen. Schumacher az új Jordan csapatnál kapott lehetőséget, de a szezon végére egy erősebb istállóhoz, a Benettonhoz került. Itt vezette két futamon ezt az autót, a B191-02-t. Már itt látszott a fiatal német tehetsége: öt futamból hármon tudott pontot szerezni, kétszer hatodik, egyszer ötödik helyen futott be.

A B191 akkor a Cosworth HB V8-as legfejlettebb változatát kapta meg, amely 650 lóerős – úgy 50-70-nel kevesebb, mint a korabeli élcsapatok V10-esei – és összesen 505 kilogrammot nyom. Ezek a számok még ma sem hangzanak rosszul, bár nem valószínű, hogy kivételes dinamikája miatt veszik majd meg az öreg versenyautót. A Bonhams aukciós ház, amely az autó eladását szervezi , 750 és 950 ezer euró közé becsüli az értékét – ennyiért alighanem egy gyűjtő veszi majd meg, befektetésnek.