Mongóliáig autózna egy Leaffel egy skót csapat

2017.04.26. 16:05

Igazán modern embernek való önszívatásra készül egy skót csapat. A Plug In Adventures nevű alakulat nyáron nekiindul keletnek, hogy Londonból indulva úttalan utakon átautózza a fél bolygót egy városi létre tervezett, villanyfüggő Nissannal.

C-VdYo7WsAI0dsZ

A skótok nem egymaguk mennek, útjuk ugyanis az idén sokadik alkalommal megrendezendő Mongol-rali keretin belül zajlik majd. A rali annyiban csalóka a névben, hogy itt nincsenek se időre futandó szakaszok, se eredmények, egyszerűen csak teljesíteni kell a 16 ezer kilométeres távot, amennyire lehet, a mezőnnyel együtt. A szabályok szerint mindezt egy 1200 köbcentinél nem nagyobb motorral ellátott járművel, hogy ne csak egy könnyed össznépi kirándulás legyen az út. A Leaf nulla köbcentije miatt egyértelműen szabályos induló.

Valószínű a reklámérték miatt, de a hajtáslánc – beleértve az akkumulátorokat – teljesen széria, a Leafben maradt a 30 kWh-s csomag, ami a katalógus szerint 250 kilométert bír egy töltéssel (ennél valójában a körülményektől függően kicsit vagy nagyon, de mindenképp kevesebbet). Az AT-ET-nek, azaz All Terrain villanyautónak elkeresztelt egyedi Leaf némi módosítást azért kap. Kikapták például a hátsó üléssort, és az így nyert súlycsökkentés valamelyest ellensúlyozza, hogy a kemény sivatagi terep miatt védőlemezeket pakoltak a hasára, a tetőre pedig került egy csomag pótkerékkel és ledlámpával.

C-UyHzFW0AEdDMg.jpg large

Egy 16 ezer kilométeres út javarészt elmaradott, bármiféle infrastruktúrát nélkülöző vidékeken egy villanyautóval? Aggregátor vagy szervizautó nélkül? Tapasztalatból mondom: őrült vállalkozás. Igaz, a mi utunk egy, a Leafnél lényegesen szerényebb hatótávú autóval történt, de nagyrészt a világ gyorstöltővel egyik legjobban lefedett régiójában, és így sem volt kicsi a parafaktor. Azt a kalandot itt lehet visszaolvasni, a skót csapat útja Mongóliába pedig itt lesz követhető.