Találkoztunk az új BMW X3-assal

2017.05.12. 13:03 Módosítva: 2017.05.12. 13:03

A jelenlegi X3-as a BMW egyik slágere, de már nem mai gyerek: ha minden igaz, még az idén megjön az utódja. És úgy tűnik, ezzel sikerült összefutnunk Németországban, Dingolfing közelében.

Az autóról egyelőre mélyen hallgat a BMW, bár annyi már kiderült, hogy a G01 kódszámot viseli majd. Műszaki szempontból az az újdonság, hogy a típus már az egységes CLAR platformra épül, mint az összes hátsókerék-hajtású BMW manapság, és ha minden igaz, az 500 köbcentis egyen-hengereket használó motorokból is egy új generáció kerül bele. A legtöbb változat valószínűleg kétliteres, négyhengeres turbómotort kap majd, csak a csúcsmodellekbe kerülhetnek soros hathengeresek.

Magáról az autóról a kémfotók alapján sem derül ki sok, bár néhány jellegzetes részlet azért átsejlik a fólián. Ilyenek a korábbiaknál is magasabb, nagy felületű hűtőrács-felek, a hátul felfelé húzott oldalablak-sor – amely egyébként az X3 eddigi generációira is jellemző – illetve az eddigi gyakorlattól eltérően felül lapított ívű sárvédők.

Az harmadik generáció az év második felére várható, és valószínű, hogy a BMW szokásához híven már a nyár folyamán megmutatja az autót az interneten, még az őszre várható élő premier előtt.