Hatszázötven lovas lesz a terep-Lambo

2017.05.17. 06:29

Stefano Domenicali, aki jelenleg a Lamborghini vezérigazgatója, elárulta, hogy a márka első, VW egyen-technikára épített modelljébe 650 lóerős motor kerül. Ezzel teljesítményben épp a két sportkocsi, az Aventador és a Huracán közé esik majd.

Az már korábban kiderült, hogy az Urus műszaki alapját ugyanaz az MLB platform adja, amelyre az Audi Q7-est és a Bentley Bentaygát is építik, de a Lamborghini állítólag egy könnyített változatot használ majd. A hajtást egy 4 literes, két turbófeltöltős V8-asra bízzák majd. Alighanem azért lesz pont ekkora a motor, hogy Kínában, ahol 4 literes motor felett kell luxusadót fizetni, könnyen eladható legyen a típus.

Domenicali azt is elárulta, hogy készül egy hibrid változat is, amelyben szintén a négyliteres nyolchengeres lesz majd a belső égésű komponens. A villamos rész lehet ugyanaz, amelyet a Porsche használ a 680 lóerős Panamera Turbo S E-Hybrid típusban, és amelyet állítólag a Cayenne-be is beépítenek. Ez is kézenfekvő megoldás, a Cayenne ugyanis szintén MLB alapú, akárcsak az Urus, azaz valószínűleg lényeges átalakítás nélkül lehet az egyik autó megoldásait a másikba beszerelni.

Az Urus drága lesz, 180 ezer euró körüli árról hallani, ám a Lamborghini arculatához képest így is túl polgári. Ám épp erre alapozva remélik a cégnél, hogy simán megduplázhatják vele a márka eladásait: évente 3500 példányt terveznek értékesíteni.