Zsinór nélkül töltene a Renault

2017.05.21. 00:01

Az elektromos autók talán legkomolyabb korlátja a hatótáv és a töltés témakörében keresendő. Az addig rendben van, hogy egész meggyőző menettulajdonságokkal bírnak, de a kompakt kategóriában a kétszáz kilométer körüli hatótáv azért megállítja őket (pl. az e-Golfnál). A töltés még gyorstöltővel is jóval több időt vesz igénybe, mint egy benzines vagy dízel megtankolása, így érthető, hogy a gyártók folyamatosan keresik a lehetséges megoldásokat.

dynamic-wireless-electric-car-charging-testing-using-a-renault-k

Most éppen a Renault mutatott egy alternatívát, amelyet a Qualcomm-mal és a Vedecommal közösen fejlesztenek. A lényeg az energia vezeték nélküli átvitele lenne, vagyis az, hogy menet közben tölthessük a villanyautó akkumulátorát. Az ötlet persze nem teljesen új, év elején az Index is megírta, hogy egy izraeli startup ilyesmivel kísérletezik.

A Renault megoldását Párizs mellett, egy százméteres tesztpályán mutatták be. Az indukciós elven működő töltéshez természetesen az úttestet is fel kell szerelni a megfelelő elektromos vezetékekkel - az elterjedésnek éppen ez lehet majd az egyik legnagyobb gátja.

Az ilyen módon kialakított utak mindkét irányban tölteni tudják az autókat, 100 km/h-s sebességnél 20 kilowattos teljesítménnyel. A későbbiekben olyan fejlesztésekkel bővülhet a rendszer, amelyek segítségével felismerné a ráhajtó járműveket, így megadva vagy megtagadva az engedélyt a töltésre.