Máris összetörte büszkeségét a cseh rendőrség

2017.06.02. 16:38

Május elején állt szolgálatba egy BMW i8, mint elfogóautó a cseh rendőrségnél, máris összetörték. A Brno melletti autópálya szalagkorlátján érte utol a vég. 

A cseh kormány még 2015-ben hirdetett harcot az alternatív hajtású járművek mellett. Többek között hibrid és elektromos buszok, valamint kommunális járművek beszerzéséről szóltak a hírek. Az akkori célkitűzések között azonban a rendőrség járműflottáját is hibrid és elektromos járművekkel kívánták megerősíteni. Ezek után ez év március végére meg is érkezett az első három bérelt BMW i3-as, amelyeket a következő hónapban újabb hét i3-as és egy tesztelési célra kölcsönkapott i8-as követett.

Az i3-asok közül három az állami, hét pedig a városi rendőrségekhez került. Ez utóbbiak többek között Prágában, Český Krumlovban és České Budějovicében álltak szolgálatba. Az egyetlen i8-as szintén a Prága környéki autópályákon, hivatalosan pontosan két hete kezdte a munkát. Az i8-as átadásán a cseh rendőrfőkapitány, Tomás Tuhy a rendőrség büszkeségének nevezte a nemrég tesztelési célra kapott hibrid sportkocsit.

A cseh rendőrség büszkeségét azonban néhány napja a Brno melletti autópályán összetörték. A balesetről kevés információ és még kevesebb fotó jelent meg, de az bizonyos, hogy az i8-as BMW totálkáros lett. A rendőrség balesettel kapcsolatos szűkszavú közleményeiből csak annyi derül ki, hogy az i8-as vezetője szívrohamot kapott és ezért hajtott az autópálya szélén lévő szalagkorlátnak. Az autóban ketten utaztak, de egyikük sem sérült meg a balesetben, a sofőrt azonban a kiérkező mentőknek stabilizálnia kellet, akit ezután kórházba szállítottak.

Az összetört teszt i8-as helyett hamarosan egy újabbat biztosít a gyártó, így nemsokára folytatódhat a gyakorlatilag még el sem kezdett, fél évig tartó BMW i8-as elfogóautó csehországi tesztje.