Bemutatták az új Jaguar kombit

2017.06.14. 14:32

Két évvel a szedán után megérkezett a második generációs Jaguar XF kombi változata is. A neve Sportbrake, és ránézésre illik is rá.

Látszik, hogy a Jaguarnál igyekeztek megőrizni a karosszéria összhangját a kombi-forma esetében is. A tetővonal lendületes, a nagy tetőspoilerrel az autó hátulja is egész sportos, az összkép esztétikailag biztosan felveszi a versenyt bármelyik német riválissal. Márpedig azokkal kell megküzdeni: az Audi A6, az 5-ös BMW és a Mercedes E osztály lesz a három legfontosabb ellenfél, bár egyértelműen ide kívánkozik a Volvo V90 is, amely szintén friss konstrukció, és a svédek kombi-eladásokban hagyományosan erősek.

A számok alapján nem ez a legtágasabb kombi a mezőnyben: az 565 literes csomagtartó-méret legfeljebb átlagosnak mondható a mezőnyben – igaz, 1,7 köbméterig bővíthető a hátsó üléstámlák lehajtásával – de sejthető, hogy nem is ez volt a Jaguar tervezői számára a legfontosabb szempont. A brit kombi inkább dinamikus karakterével hódíthat el vásárlókat a többi európai gyártótól, mint kirívó célszerűségével. Ha mégis szükség lenne további csomagszállítási kapacitásra, a Jaguar a gyári 320 literes tetődobozt ajánlja.

A motorválaszték egyelőre hat tagból áll. A dízel-paletta a kétliteres Ingenium motor 163, 180 és 240 lóerős változataival indul, a csúcsot pedig a 3 literes, 300 lóerős V6-os jelenti. Van két benzinmotor is, egy kétliteres négyhengeres 240 lóerővel és egy 380 lovas háromezres V6-os. A korábbi 550 lóerős XFR-S Sportbrake utódjáról egyelőre nincs hír, bár nem csodálkoznánk rajta, ha később azt is bemutatnák.

A Sportbrake már most is megrendelhető, az ára Nagy-Britanniában 34 910 fonttól (kb. 12,2 millió forinttól) indul, azaz mintegy 7,5%-kal drágább a szedánnál, viszont jó 10%-kal így is olcsóbb odaát, mint az 5-ös BMW Touring alapváltozata. És a két márka itthoni árait nézve ez a különbség Magyarországon is meglehet.