Még durvább sportkocsi úttalan utakra

2017.07.10. 15:23

A Zarooq márkáról két éve hallhattunk először, akkor a V6-os Sand Racer alapváltozatot mutatták be az Abu Dhabi nagydíj kapcsán. Most azonban egy sokkal durvább kivitelt mutattak, amelybe a Corvette-ből ismert V8-as motor tuning-változata kerül.

A terepjáró-kupé öszvér erősebb változatának 6,2 literes V8-asa az autóépítők körében népszerű LT1-es small block V8-as egy változata, amely 520 lóerő és 660 Nm leadására alkalmas. Ez csak a hátsó kerekeket hajtja ötfokozatú, szekvenciális váltón keresztül. Ahogy a Sand Racer alapváltozat esetében, az 500GT-ben is igazán rövidre áttételezik a váltót, így az autó végsebessége csupán 220 km/h lesz, viszont az 1,3 tonnás gép ennek megfelelően félelmetesen gyorsul mindenféle útfelületen. Ennek érdekében hatalmas terepgumikat és 45 centiméteres rugóutat biztosító futóművet kap a jármű.

Bár a Sand Racer papíron az Emirátusokból származik, de az autót alkotó alkatrészek nagy része máshonnan érkezik. A csővázat például a spanyol Campos tervezte, a műanyag karosszériaelemek Belgiumban, a belső tér elemei pedig a Mansorynál, Németországban készülnek. Az összeszerelés egy része Monacóban, egy része az Emirátusokban folyik.

Összesen mintegy 35 példány gyártását tervezik, de ennyi valószínűleg le is fedi a teljes keresletet, hisz a Sand Racer 500 GT változata elképesztően drága. Átszámítva olyan 121 millió forintnak megfelelő összeget kérnek egy példányért, ami annak fényében érthető, hogy a műszaki megoldások egy jelentős része az elérhető legjobb versenyalkatrészekből áll, de ez nagyjából be is határolja a potenciális vásárlók körét.