Legalább negyven Gigafactory kellene a VW szerint

2017.07.11. 06:03

A Volkswagen kutatás-fejlesztési igazgatója szerint egyelőre nem látszik, hogy honnan lesz elegendő Li-ion akkumulátor a tervezett villanyautó-mennyiség számára, hisz 2025-re csak a német gyártónak a jelenlegi világtermelés közel ötszörösére lenne szüksége.

Abban jelenleg már egyetértés van az autóiparban, hogy a jövő az elektromos járműveké. Gyakorlatilag meg is kezdődött az átállás: minden, magára valamit is adó autógyár és beszállító euró-milliárdokat borít a villanyautó-fejlesztésbe éves szinten. Ám a Volkswagen számításai szerint egyelőre annyi akkumulátort sem gyártanak a világon, amennyi a gyártó saját terveihez elegendő lenne. „Évente több mint 200 gigawatt-órányi akkumulátorra lesz szükségünk.” - mondja Ulrich Eichhorn, a cég kutatás-fejlesztési vezetője. Ehhez képést a világtermelés jelenleg – a Tesla új Gigafactoryját leszámítva – kevesebb mint 42 gigawatt-óra. A Gigafactory ehhez még úgy 35-öt tesz hozzá.

A Volkswagen ugyanis azzal számol, hogy 2025-re termelésének negyedrészét villanyautók teszik majd ki, ami nagyjából 2,5 millió autót jelentene. Eichhorn azonban egy kicsit tovább számolt, és azt mondja, ha minden autógyár csak termelése negyedét állítja át tisztán elektromos járművekre, akkor a szükséges akkumulátor-mennyiség 1500 gigawatt-óra lenne, aminek a kielégítéséhez legalább további negyven Gigafactory méretű üzemet kellene felhúzni a következő nyolc év során. Ha ez nem történik meg, akkor viszont akkumulátor-hiánnyal kell számolni, ami miatt emelkedhetnek az árak, és megtorpanhat a villanyautók terjedése.

A jelenlegi akkumulátorok ráadásul nem is teljesen alkalmasak az autógyártók céljaira. Nem elég tartósak és nagy energia-sűrűségűek. Létezik ugyan többféle megoldás a problémára – Eichhorn a lítium-kén és a lítium-levegő akkumulátorokat említette, amelyek képesek lehetnek az elvárt tíz éves élettartam elérésére, de mire ezek gyártásba kerülhetnek, akár 15 év is eltelhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.