Babakék szörnyeteg Koreából

2017.07.13. 15:48

Rég nem titok, hogy a Hyundai N néven saját sportos modellcsalád bemutatására készül, de a jellegzetes, három színű N betű eddig csak a cég raliautóin bukkant fel. Most viszont leleplezték az első utcai modellt, az i30 N-t, méghozzá rögtön kétféle változatban.

Érdekes, hogy a Hyundai meg sem próbálta igazán feltűnővé tenni a leggyorsabb i30 változatot. Az ötajtós karosszériához ugyan terveztek néhány légterelőt, de ezek is feketék, így legfeljebb a kategóriában szokatlanul nagy átmérőjű felnik alapján sejthető, hogy ez az átlagosnál mérgesebb változat lehet. Ráadásul az első képeken szereplő autó világoskék fényezése sem teszi igazán fenyegetővé a jelenséget.

Pedig a motortérben kétliteres, turbós négyhengeres lakik, amely a gyengébb kivitelben is 250 lóerős, de létezik belőle egy 275 lóerős és 352 Nm csúcsnyomatékú erősebb változat. Az előbbivel is 6,4, az utóbbival pedig 6,1 másodperc alatt érhető el a 100 km/h. Ezen túl az erősebb kivitel nagyobb fékeket és jobban tapadó gumiabroncsokat kap, viszont mindkettő fronthajtású, hatfokozatú manuális váltóval. Ekkora teljesítménynél már az szokott gondot okozni, hogy a teljesítményből hogyan vigyenek át minél többet a két első keréken, de az i30 N elektronikusan vezérelt önzárási fokú differenciálművel és rajtprogrammal érkezik. Ezen felül a változó csillapítású futóművet kapott az autó, és olyan motorvezérlést, amely kapcsoláskor magától igyekszik egyeztetni a motor és a hajtás fordulatszámát. A különféle rendszereket négyféle program szerint hangolhatjuk össze: van takarékos Eco, Normal, Sport, és pályára szánt N üzemmód.

Az adatok alapján az i30 N nem nyújt többet, mint a legtöbb vetélytársa. Teljesítménye alapján inkább a Golf GTI és a Ford Focus ST versenytársának tűnik, mint a 310 lóerős Civic Type-R-ének, és valószínű, hogy a Renault is rálicitál majd ezen a téren a Mégane RS-sel. Mindez azonban nem sokat mond egy sportos autóról. Sokkal lényegesebb szempont, hogy milyen összhangot sikerült elérni az autó főegységei között, ez pedig nem tükrözik a számok. Ám erre csak az első tesztek után derül fény.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.