Expander: a Mitsubishi következő dobása

2017.07.18. 06:05

Új egyterűvel készül a Mitsubishi az indonéz autószalonra. Az Expander névre keresztelt újdonság az XM Concept továbbgondolása, lényegében azt ültetik át sorozatgyártásba. A tanulmány igen különös szerzet volt, hiszen alapvetően egyterű, de a mostanság egyre népszerűbb crossoverek stílusjegyeit is magán hordozza. A végleges változatról egyelőre csak fény-árnyék játékos fotókat láthatunk.

Az Expander a márka aktuális formanyelvéhez illeszkedő orr-részt kapott. A hűrőmaszk középről a szélek felé keskenyedik, vonalát a fényszórók is követik. A króm díszítés X-et formál (ugye, ha már XM volt a tanulmány neve), a nappali menetfény és a ködlámpa befoglaló formáját pedig elsőre jókora légbeömlőnek is nézhetnénk a lökhárító két oldalán. Az ajtókon kilincsmagasságban végigfutó él egészen a hátsó lámpáig nyúlik, amely pedig mitsubishisen L alakú lett. Így, árnyékban bujkálva nem tűnik rossznak, kérdés, teljesen leleplezve mennyire látjuk majd bumfordinak.

A kompakt méretek ellenére (erről pontos adatokat még nem tudunk) három üléssor kap helyet az Expanderben, így akár heten is utazhatnak benne. Ami a műszaki tartalmat illeti, szűkszavúak a japánok. Annyi biztos, hogy 1,5 literes benzinmotorral és CVT váltóval szerelik fel, de nem tudni, hogy ez kizárólagos kombináció lesz-e.

A tény, hogy az indonéz autószalonon mutatják be az Expandert, arra utal, hogy a globális piacon nem lesz kulcsfontosságú a modell. Az sem kizárt, hogy néhány ázsiai országon kívül máshol egyáltalán nem is árulják majd, de erről egyelőre nem mondtak semmi konkrétumot.