Nem láttad jönni: konnektoros hibridet mutatott be az UAZ

2017.07.20. 17:06

Emberek, ezennel végérvényesen magunk mögött hagytuk a huszadik századot: konnektorról tölthető hibrid teherautót csinált az UAZ. Egyelőre csak a koncepció van kész, de két éven belül jöhet a sorozatgyártás.

Jekatyerinburgban nemrég lezajlott az Innoprom ipari expo, itt jött elő az UAZ a Profi néven futó 3,5 tonnás össztömegű teherautójának hibridváltozatával. A kettészelt kiállítási példány az orosz gyár saját fejlesztésű benzin-elektromos hibridhajtását rejti. Egy 145 lóerős benzinmotorból és egy azt segítő 135 lóerős villanymotorból áll, ezek mögé, az alváz végébe került a hibridrendszer lelke, egy konnektorról is tölthető 25 kWh-s akkumulátor. Ezt fullra töltve állítólag 100 kilométerre képes tisztán villanyüzemben a hibrid UAZ.

A korlátlan mennyiségű fosszilis energiahordozó hazájában, Oroszországban nem sok esélyt adnánk a hibridnek, nem véletlen, hogy az UAZ is inkább az európai piacot célozná meg vele. Így kerülnek bele olyan nyugati igényű extrák, mint a gyalogosfelismerő vészfékrendszer, a táblafelismerő, a sávelhagyás- és holttér-figyelő. A gyár 2019-ben már neki is állna a sorozatgyártásnak, hogy a következő évtized elején rögtön elkezdhesse teríteni a hibrid teherautót.

Ugyan oroszul, de készült egy egész guszta promóvideó a hibrid Profihoz. Íme:

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.