Óriási visszahívás az Audinál

2017.07.22. 15:31

Mintegy 850 ezer autót kénytelen visszahívni az Audi. Az akció a V6 és V8 TDI-ket érinti, ezeken ingyenesen végeznek szoftverfrissítést, hogy valós körülmények között is megfeleljenek a károsanyag-kibocsátási normáknak.

maxresdefault

Az Audi önként rendelte el a visszahívást, ezzel is jelezve, hogy együttműködnek a hatóságokkal. Igaz, arról egyelőre nem beszéltek, hogy a vizsgálatok során találtak-e náluk trükközésre utaló bizonyítékokat. Ha a nyomozás során más rendellenességekre is bukkannak, további lépések lehetnek szükségesek.

A német autógyártó közleményéből az is kiderül, hogy a mostani szoftverfrissítés hosszú távú megoldást jelent. A kijavított dízelekre ugyanis a jövőben nem vonatkozik majd hátrányos megkülönböztetés.

Az Audi egyébként nem sokkal a Mercedes körül kipattant dízelbalhé után rendelte el ezeket az intézkedéseket. Közben pedig a háttérben a német gazdaság történetének egyik legnagyobb botránya bontakozik ki éppen, amelyben mások mellett mindkét gyártó érintett. A gyanú szerint ugyanis számos részletre kiterjedő kartell irányította az autóipari történéseket.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.