Megvillant a Volvo kis SUV-ja

2017.07.27. 11:42

A Volvo szerint nem kampányszerű szivárogtatás eredménye, szimplán a német képviselet hibája, hogy ezzel a teaserrel lebukott kis SUV-juk. Mindegy is, honnan a gyári fotó, a lényeg, hogy ez itt az XC40 háta, és árulkodóbb, mint első látásra tűnik.

Volvo+xc40

A teaser láttán úgy tűnik, a Volvo nem cifrázza túl az XC40-et, ez a hátsó ívvezetés ugyanis egy az egyben a Thomas Ingenlath által formatervezett 40.1-esről jött. A tanulmányról, aminek formavilága nemhogy ismert, de a fél világ autós újságírója végigtapogatta már a Volvo új egységes platformjának tavalyi bemutatóján. Az XC40 lesz ugyanis az első autó, ami a márka új kompakt moduláris platformján (CMA) áll majd. Ez már a kínai testvérmárkával, a Lynk & Co-val közös alap, amit ki tudja még, hány márkájának szór majd oda a Geely, mint anyacég. 

A formával tehát úgy fest, a tanulmány után nem fog majd meglepni senkit az XC40, de a bemutatóig így sem sokat tudni a márka első kis SUV-járól. A motorkínálatban várhatóan az 1,5 literes, turbós háromhengeres lesz az alap, és szinte biztos, hogy rövid időn belül jön egy konnektoros hibrid változat. A bemutató őszre várható. Józan logika szerint Frankfurtra várná mindenki, de az sem kizárt, hogy valamely Európán kívüli autószalonon debütál majd az XC40. Az Autocar szerint 25 ezer fontról (8,5 millió forint) indul az ára, azaz az Audi Q3-mal, a Jaguar E-Pace-szel és a Range Rover Evoque-kal lesz versenyben a kis prémium városi terepjárók vevőiért.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.