Eladó Jay Kay lila Lamborghinije

2017.08.03. 06:06

A Jamiroquai frontembere közismerten autóbolond, de úgy tűnik, lassanként megszabadul gyűjteményének néhány darabjától. Ilyen ez a Lamborghini Diablo is: a metál-lila csoda 28 ezer kilométert futott eddig, és a képek alapján nagyszerű állapotban van, de ennek megfelelően drága is.

Nemrég az Autotraderen tűnt fel a hirdetése, amelyben 579 995 angol fontos, azaz nagyjából 197 millió forintos ár szerepel, ami még sportkocsi-viszonylatban is meglehetősen nagy összegnek tűnik. Az 5,7 literes, 525 lóerős motorral hajtott autó a maga 333 km/h-s végsebességével és 4 másodperces gyorsulásával százra ma is igazán durvának számít, de hasonló dinamikájú új sportkocsiból kettő biztosan kijönne az összegből.

Az eladó persze hangsúlyozza, hogy az SE30 különkiadásból csupán 142 darabot gyártottak, és ezek közül is csak 16 volt jobb kormányos, de így is egyértelmű, hogy az árat inkább az autó előélete indokolja. Ez a példány volt az 1996-os Cosmic Girl című sláger klipjének főszereplője, két Ferrarival, egy vörös F40-essel és egy 348-assal együtt.