Azonos alvázszám több ezer Audin?

2017.08.25. 11:21

A Handelsblatt híre szerint az Audi a Távol-Keletre exportált több ezer autót, teljesen azonos alvázszámmal. A járművek állítólag Kínában, Japánban és Dél-Koreában kötöttek ki, bár biztosan senki nem tudja, hogy miért készültek el egyáltalán.

audivin

Az autógyártókat az EU területén törvény kötelezi rá, hogy olyan 17 jegyű azonosítóval lássanak el minden kereskedelmi forgalomba kerülő járművet, amelyet legalább 30 éven keresztül nem használnak újra másik autón. Ez ma már természetes, és bár világszerte többféle szabvány szerint számozzák az autókat, az egyediségre vonatkozó követelmény megsértéséről eddig nemigen hallottunk. Maga az Audi szóvivője is azt nyilatkozta a Handelsblatt kérdésére, hogy nem tudnak róla, hogy ilyesmi történt volna a cégnél.

Annak a lehetősége persze nem zárható ki teljesen, hogy készült egy sorozat azonos alvázszámú Audi – valamilyen hiba folytán, mondjuk a számozást pörgető gép elromlása miatt– és valahol a cég alsóbb döntéshozói szintjein úgy próbálták elkerülni a kellemetlen következményeket, hogy a Távol-Keletre irányították az autókat.