Kémfotón az új Suzuki Vitara

2017.08.29. 17:56

A Suzuki hobbiterepjárója csak az idén lesz hároméves – ilyen értelemben egyáltalán nem tűnik öregnek – de a japánok már dolgoznak a felújított változaton, amely akár már az idén felbukkanhat, kínálni viszont várhatóan csak 2018-ban kezdik.

A matricázás alapján azt mondanánk, az orr-részen kívül másutt nem számíthatunk érdemi változtatásokra, és a fényszórók sziluettje sem változik, viszont az autó orrán a nagy műanyag elem a hűtőráccsal és az alsó beömlőkkel biztosan változik. Nagy forradalomra itt sem számítunk, a Vitara jelen formájában is igazán sikeresnek tűnik, és a japán cég egyébként sem arról ismert, hogy változtatna azon, ami működik. A gyors frissítés alapján azonban számíthatunk rá, hogy ez a Vitara nem marad olyan hosszasan, mint az elődje: valószínűbb, hogy hat éves kora körül váltják majd le.

Műszaki szempontból egyetlen érdemi változás várható: az 1,6 literes szívómotort várhatóan lecserélik az ezres háromhengeres turbómotorra. Ez utóbbi papíron ugyan tíz lóerővel gyengébb,viszont biztosabban hozza a károsanyag-kibocsátási normákat, és közepes fordulatszám-tartományban – ott, ahol jellemzően használják is – sokkal erősebbnek érezni, mint az Euro 6 miatt lassan teljesen megfojtott négyhengeres szívómotort. Ezen felül várható még a fedélzeti számítógép programjának frissítése, hiszen ezen a téren már két-három év után is elég látványos tud lenni a lemaradás.