2017.08.31. 10:52

A BMW a Frankfurti Autószalonra készítette a Mini Electric Concept tanulmányt, amelyről egyelőre csak annyi biztos, hogy furcsa egy jószág. Amit utólagos módosításokkal meg lehet tenni azért, hogy felismerhetetlenné tegyenek egy autót, azt itt megtették, hangsúlyozandó, hogy ez valami egész más, mint amit a Mini szalonokban manapság kapni.

A fényszórók helyére érdekes LED-kompozíció került, a hűtőrács helyét pedig egy nagy műanyagelem takarja, de teljesen újak a lökhárítók, a sárvédő szélesítései és a küszöbök is. Az összhatás sima, csaknem steril, és ez valószínűleg a gyáriaknak is feltűnt, így a matt homokszín-metál fényezést néhol némi világító sárga festékkel törték meg, épp annyival, hogy megtörje a többi alkatrész szürkeségét. Az autó 19-es felnijeire is sajátos burkolat került – ezt állítólag 3D nyomtatással készült – amely az 1970-es évek modernizmusát idézi legömbölyített sarkú téglalap-dekorációjával. Valójában az egész autóban ott ez a kis fricska: valahogy az az ember érzése a képek láttán, hogy előszedtek a láda aljából néhány negyven éve ottfelejtett tervezőt, és nekik adták ki a feladatot, hogy tervezzenek valami igazán korszerűt.

A BMW egyelőre mélyen hallgat róla, hogy az Electric Concept miféle hajtást kap, pedig ezt volna igazán érdekes tudni. A Mini 2019-re szériagyártású autót ígért, amelynek ez a tanulmány lesz az előfutára. Ám úgy tűnik, a gyáriak a szűk két hét múlva esedékes premierre is megtartanak némi meglepetést.