A Renault-Nissannak is lesz új villanyautós márkája

2017.09.03. 16:12

Úgy fest, új almárkákkal fekszenek rá a kínai villanyautós fellendülésre a nagy nyugati márkák. A Ford után a Renault-Nissan is alapít egy új vegyesvállalatot kimondottan ecélra.

d

A világ legnépesebb országának vezetése nemrég bejelentette: 2025-re a helyi autóeladások legalább ötödét elektromos autóknak és konnektoros hibrideknek kell adniuk. A mereven központilag vezérelt Kínáról van szó, ahol a cél teljesüléséért a gyártóknak is komoly vállalásokat kell tenniük: 2018-tól évről évre kell egyre nagyobb arányban villanyautót gyártaniuk. A kezdeti lázadás után úgy fest, kezdik elfogadni a helyzetet, legalábbis már látszik a mozgolódás a villanyautó-gyártás terén.

A Ford már reagált is a dologra és a napokban bejelentette, megalapítja új almárkáját Kínában kizárólag villanyautók gyártására. Nem kellett sokáig várni, gyorsan megjött a következő bejelentés: a Renault-Nissannál azt mondják, a helyi Dongfeng Motorral közösen alapítanak új márkát. Kimondottan a kínai piacra, nem meglepően villanyautók számára. Ez már csak azért is érdekes, mert a Renault-konszernek már van itt egy saját márkája, ami Venucia néven fut és többek közt a Leaf helyi változatát gyártja. Az új villanyautós márkáról még nem sokat tudni, de azt már igen, hogy eGT New Energy Automotive néven jön majd.