Épphogy elindult, máris betiltották Londonban a Taxify-t

2017.09.09. 13:08

Óriási piacot vesztett a Taxify: néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok az Uberhez hasonlóan működő taxiszolgáltató cég működését.

vw

A cég a Financial Times szombati beszámolója szerint közölte a napilappal, hogy a londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) visszavonta működési engedélyét, "valamiféle biztonsági aggályokra" hivatkozva. A Taxify közölte, hogy vitatja az intézkedés jogosságát, mivel minden biztonsági szabálynak eleget tesz, és fellebbez a döntése ellen. A TfL ugyanakkor azt közölte, hogy a Taxify egy leányvállalatán keresztül akart londoni taxiszolgáltatást nyújtani, e vállalkozásnak viszont erre nem is volt engedélye. Markus Villig, a Taxify alapítója és vezérigazgatója a Financial Timesnak nyilatkozva ezt cáfolta, mondván: a Taxify egy olyan taxiszolgáltató céget vett meg, amelynek volt londoni taxiengedélye, és a Taxify ezt az engedélyt is megvásárolta.

ver.png

A négy éve Észtországban alakult, Magyarországon is jelen lévő Taxify az általa megvásárolt City Drive Services cégen keresztül alig három napja kezdte működését Londonban, azzal a nem titkolt céllal, hogy piacot hódítson el a hozzá hasonlóan mobiltelefonos alkalmazásra épülő amerikai Ubertől, amely 2012 óta működik Londonban és más brit nagyvárosokban. A Taxify a TfL tiltó döntéséig háromezer sofőrt alkalmazott Nagy-Britanniában. A – Magyarországról egyébiránt már tavaly nyáron elkergetett – Ubernek 40 ezer sofőrje van a brit piacon.

A TfL szeptemberben dönt arról is, hogy meghosszabbítja-e újabb öt évre az Uber londoni taxiszolgáltatási engedélyét. A városházi hatóság közölte: döntéséhez figyelembe veszi a Scotland Yardtól kapott tájékoztatást, amely aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, ahogy a cég az utasok elleni szexuális támadásokról és egyéb erőszakos cselekményekről szóló bejelentéseket kezeli.

Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezetek tisztességtelen versennyel vádolják az Ubert, mivel szerintük a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást. A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy a mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, London előző polgármestere - a jelenlegi brit külügyminiszter - azonban ezeket az elképzeléseket annak idején "életképtelennek" minősítette és elvetette.