Beerősít a Duster, a Suzuki Vitara legfőbb konkurense

2017.09.12. 14:56

Magyarországon az újautó-piac eladásainak a harmadát már a SUV-ok adják, és a mezőnyében olcsó Dacia Duster 10 százalékos részesedésével stabil második az eladási ranglistán a hazai gyártású Suzuki Vitara mögött. Hiába mutatta meg a Dacia már vagy két hete teljes egészében az új Dustert, a román márka frankfurti standjánál mégis óriási a tumultus. Ebben persze az is közrejátszik, hogy nem ám csak úgy odatették a SUV-ot, hogy tessék, lehet nézegetni. Lepellel gondosan betakargatva várta ki a maga idejét, még szép, hogy addigra összegyűlt körülötte a tömeg.

Aztán nagy csinnadrattával lehúzták róla a lepedőt, mi meg elsőre csak a szemünket dörzsöltük. Hiszen ez nem fészlift, mégis majdnem ugyanolyan mint volt - elsőre. Pedig nagyon nem olyan. A Renault-csoportnál persze látták azt, hogy a Duster sikeres modell, ilyenkor pedig nagyon óvatosan kell hozzányúlni a formához. Egy-két rossz mozdulat, és a kívánt hatásnak - az eladások növelése, de legalább szinten tartása - épp az ellenkezőjét érhetik el. Ezt pedig nem akarták.

Szemből nagyon keresni kell a változásokat, de jobban megnézve azért nem lehetetlen ezeket felfedezni. A géptetőbe plusz éleket vasaltak, átrajzolták a maszkot és a fényszórókat is. Ettől élőben valahogy finomabbnak is tűnik a Duster. Amit elöl betettek, azt oldalt kivették, nevezetesen az ajtókon futó ív tűnt el, az övvonal magasabbra került, a műanyagozást pedig sokkal szebben oldották meg, mint az elődnél. A legmarkánsabb változásba hátul ütközhet a szemünk: a hátsó lámpa az eddigi álló forma helyett már a lekerekített sarkú négyzethez közelít, mintázata közelről kimondottan szép. Az autó méretei nem változtak.

Kisebb verekedés árán aztán sikerült beülnöm. Mivel a bemutatón a beltér minőségi javulását emlegették, rögtön vadul tapogatni kezdtem. Sajnos nem igazán érződik az a nagy erőfeszítés, amit beletoltak abba, hogy kellemesebb legyen a minőségérzet. A kormány fogása alapján műbőr, ezen kívül szinte mindenhol a kemény műanyag uralkodik, a nagy kerek szellőzőket pedig mintha az első Loganből mentették volna át, csak egy pici krómos keretet rajzoltak neki.

A beltér kapcsán a másik fontos szempont az ergonómia volt - akkor viszont végképp nem értem, hogy a tempomat és a sebességlimiter kapcsolói hogy a fenében kerülhettek a kézifékkar alá, az összerékhajtás kapcsolójának szomszédságába. A klímapanel viszont teljesen rendben van esztétikailag és funkcionálisan is, valamint amennyire állóhelyzetben ki lehet próbálni, a váltó kapcsolási érzete teljesen korrekt. Kicserélték az üléseket is: erre a pár percre nyilván kényelmes volt, de hogy valójában milyen, azt majd kiderül, ha vezettük már.

Az új Dustert két-két benzines- és dízelmotorral dobják piacra. A benzines palettát az SCe 115 (akár LPG-vel is) és a TCe 125 alkotják, mindkettőhöz kézi váltó jár, az első- vagy összkerékhajtás viszont választható. Dízelből a 90 lovas dCi csak elöl kapar, a 110 lóerős rendelhető négykerék-meghajtással is. Dupla kuplungo (EDC) automataváltót csak az elsőkerekes 110 lovashoz adnak. Az extralistát bővítik néhány olyan szolgáltatással, amik eddig még nem voltak elérhetőek a Daciánál, így például többnézetes tolatókamera, holttérfigyelő, függönylégzsák és automata klíma is ikszelhető.

Az új Duster a hazai piacon a Suzuki Vitara komoly kihívója lehet. De hogy mennyire komoly, azt leginkább az árazás dönti majd el. A belső tér minőségében ugyanis még mindig le vannak maradva, az olcsóságérzet viszont csöppet sem lesz gáz, ha az autó valóban olcsó lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.