Kínában is a benzin- és dízelmotorok betiltásán dolgoznak

2017.09.12. 06:10

Franciaország és Nagy-Britannia már bejelentette, hogy 2040 körül betiltana minden, belsőégésű motorral hajtott személyautót, ám a legújabb hírek szerint Kínában is hasonló lépésre készülnek.

chinasmog

A Bloomberg egy magas rangú kínai forrásra hivatkozva azt írja, hogy az ország vezetése már elkezdte az elektromos autókra való átállás programjának kidolgozását. Ez persze nem egyszerű feladat, hisz épp az elmúlt tizenöt év során sokszorozódott meg az ország autóparkja. Valószínű, hogy Kínában is legalább húsz-huszonöt éves átállási periódussal számolnak – rövidebb idő alatt nehéz elképzelni, hogy végbemehet egy ilyen váltás, még egy ilyen, központilag irányított társadalom esetében is.

Az már most is látszik, hogy a kínai állami vezetés minden eszközzel igyekszik támogatni az elektromos autók elterjedését az országban – itt is adták el az első fél évben a legnagyobb mennyiségű elektromos járművet – mivel Kínában, részint az autók gyors terjedése, részint a gyárak szennyezése miatt a nagyobb városok levegőminősége nagyon sokat romlott az elmúlt két évtized során. Ezzel együtt az elektromos autók korlátozott hatótávja és magas ára egyelőre nem kedvez a villanyautóknak, még Kínában sem.