Grenadier: a jövő munkaterepjárója

2017.09.19. 12:03

A Defender fura kövület volt az autógyártásban: bizonyos szempontból elavult és primitív, bizonyos szempontból páratlanul kiváló. A Land Rover tavaly épp az elavult megoldásai miatt nyugdíjazta, és az utódja valószínűleg inkább lesz divattárgy mint hasznos szerszám. Az így hoppon maradt egykori vásárlókat most egy másik cég szeretné kárpótolni – egy olyan, amelytől senki nem várta volna, hogy autófejlesztésbe kezd.

ineos0

Az Ineos az 1990-es években a BP vegyipari részlegéből nőtt ki, de mára a nyolcadik legnagyobb vegyipari vállalat a világon. A cég alapítója és többségi tulajdonosa, Jim Ratcliffe döntött úgy a Defender gyártásának leállításakor, hogy elkészíti az ős-Land Rover valódi utódját. Ekkorra egyértelmű lett, hogy a brit autógyártó nem tervezi egy újabb munkaterepjáró kifejlesztését. Akkor sokan megmosolyogták a milliárdos cégtulajdonost, de most igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy nem a levegőbe beszélt: felépítette egy csapatot, amely hozzálátott a fejlesztéshez, találtak egy erőteljes nevet – az újdonság egyelőre Ineos Grenadier néven fut – és most elkezdték a reklámkampányt is.

Van már a projektnek honlapja – ez lenne az első lépés az autógyártóvá válás felé – és facebook oldala is, bár ezeken konkrétumok egyelőre nem találhatók. Viszont az egész kampány azt sugallja, hogy komolyan gondolják a dolgot, még ha az autófejlesztés nem is megy egyik napról a másikra. Az alapján, hogy megteremtették a felületet a kommunikációra, valószínű, hogy a közeli jövőben mutatnak is valamit – talán egy tanulmányt, prototípust – viszont egy komolyan vehető típus kifejlesztése egy autógyártó rutinos csapatának is három-négy évbe telik, azaz 2020 előtt nem igazán várható a Grenadier gyártásba küldése.

Ratcliffe egyébként olyan piaci rést talált, amelyet más autógyártók nem sietnek betölteni. A valódi terepjárók iránti igény ugyanis nem túl nagy: évente néhány tízezer példány eladására lehet számítani az egész világon. Ennek megfelelően nem remélhető nagy haszon a gyártásból. A Mercedes ugyan gyárt még egyszerű kivitelű G osztályt, a Toyota pedig a Land Cruiser régebbi változatait kínálja bizonyos piacokon. Ám az igények egy jelentős részét kielégítik a közepes pickupok, aki pózból venne ilyesmit, az manapság talál sokkal kényelmesebb járműveket a szabadidő-autók hatalmas piacán. Van viszont néhány ezer vásárló – a Defendert 2008 előtt jellemzően 8-9 ezren vették meg csak Európában – akikre számíthat az Ineos.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.