Már a porszívógyáros is villanyautót fejleszt

2017.09.27. 11:22

Eddig viszonylagos csendben zajlott az autófejlesztés a háztartási gépeket gyártó Dysonnál, de a cégalapító, James Dyson most bejelentette a cég új fejlesztési programját.

dyson-ev

Mint kiderült, a munkát már 2015-ben elkezdték, és a cégvezető szerint durván a 2 milliárd font – mintegy 711 milliárd forint – a projekt költségvetése. Hogy pontosan milyen lesz a Dyson-féle elektromos autó, arról egyelőre csak annyit árult el a vállalat alapítója, hogy nem szánják olcsónak, nem lesz sportkocsi sem, de gyökeresen eltér majd mindentől, amit eddig az autógyártók elektromos autóként bemutattak. „Nem lenne értelme olyan terméket kínálni, ami úgy néz ki, mint a többieké.” - mondja Dyson, aki a semmiből hozott létre vállalatbirodalmat az 1990-es és 2000-es években.

A fejlesztés alapja egy felvásárlás: a Dyson két éve megvette a Sakti3 nevű apró amerikai céget, amely szilárd elektrolitos akkumulátorok fejlesztésével foglalkozott. A cég annak idején a Li-ion akkumulátorok energiasűrűségének megduplázását, és az áruk megfelezését-megharmadolását ígérte. A Dysonnal pedig a fejlesztéshez szükséges anyagi háttér is megérkezett: a brit cég állítólag egymilliárd fontot költ az öt évesre tervezett akkumulátorfejlesztési programra. Nyilván nem véletlen, hogy a villanyautó bemutatásának tervezett időpontját és az új típusú akkumulátor gyártásának beindítását egyaránt 2020-ra ígérik.

A Dyson még az 1990-es években bukkant fel, sikerét az alapító találmánya, az örvényszűrős porszívó alapozta meg. Porszívóik azóta is dominálnak a piac felső szegmensében, de bővítették is a kínálatot, ám eddig megmaradtak a háztartási gépek piacán. A cég mérete persze össze sem hasonlítható egy nagyobb nemzetközi autógyártóéval – a tavalyi forgalmuk 3,4 milliárd dollár volt, szemben mondjuk a Ford bő 151 milliárdjával – viszont van annyira tőkeerős, hogy akár külső források bevonása nélkül is véghezvigyen egy ilyen fejlesztést és belevágjon a gyártásba. A szilárd elektródás akkumulátor pedig komoly előnyt jelenthet, főleg kezdetben, hiszen ilyen megoldásokkal másutt még csak kísérleteznek.