A Peugeot gyorsan kidobja az Opel-motorokat

2017.09.29. 17:22

Ahogy már a korábbi nyilatkozatok alapján is sejthettük, a PSA-csoport az Opel átvétele után villámgyorsan igyekszik megszabadulni a régebbi műszaki megoldásoktól. Azok után ugyanis fizetniük kell a GM-nek.

A dologban az a groteszk, hogy a legtöbb motort és műszaki alapot épp Rüsselsheimben, az Opel központjában fejlesztették ki a GM számára, viszont úgy tűnik, az amerikai vállalatóriás nem adta tovább ezeknek a jogait. Így az Opel saját fejlesztésű motorjai után licencdíjat kell fizetni a GM-nek. Épp ezért tartják fontosnak, hogy minél hamarabb átálljanak a Peugeot műszaki megoldások alkalmazására, ahol csak lehet. Ennek esett áldozatul például a következő Corsa, amely szinte már kész volt, de most újat készítenek a Peugeot 208-as alapjaira, vállalva a több éves késlekedést.

Így is évekbe fog telni, hogy a teljes Opel választékot átalakítsák, és valószínűleg első körben ez lesz majd a közel háromezer mérnököt foglalkoztató rüsselsheimi fejlesztőrészleg legfontosabb feladata. „Minden Opelt Németországban fejlesztünk majd, de úgy szeretnénk megszervezni a munkát, hogy kétszer ugyanazt a munkát semmiképp se végezzük el.” - foglalta össze a lényeget a Peugeot fejlesztési igazgatója, Gilles Le Borgne.

Felmerült a kérdés, hogy mi lesz az Opel motorgyáraival – köztük a szentgotthárdival – de valószínű, hogy ezekre továbbra is szükség lesz. Legalábbis a PSA biztosan nem tudja motorral ellátni az összes Opelt, és a magyar üzem viszonylag gazdaságosan termel. Valószínű, hogy csak az előállított termékek változnak majd, ahogy a technológia-csere lezajlik az Opelnél.

Pontosabb terveket egyébként novemberre ígért a PSA vezetése az Opellel kapcsolatban – akkor talán az is kiderül, hogy hol és hogyan szándékozik hatékonyabbá tenni az új német leányvállalat működését a Peugeot csoport.