A verseny, ahol senki nem ért célba

2017.10.01. 14:05

Nem mindennapi futamot láthattak a délkelet-ázsiai Formula-4-es bajnokságban a szurkolók. A malajziai Szepangban – ahol ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye is szerepel – a hétvége első versenye zökkenőmentesen zajlott, nem úgy a második.

AsiaCup-Upgrades-to-Formula-4-SEA.jpg 1506767708

A gondok a nyolckörös futam hatodik körében kezdődtek. Ekkor kellett az élről kiállnia Danial Frostnak – azért esett ki, mert kifogyott autójából az üzemanyag. Nemcsak ő járt így, további három pilóta is ezekben a percekben búcsúzott a versenytől.

Nem sokkal később be kellett küldeni a biztonsági autót, mert a versenygépek a pálya több pontján is egészen veszélyes helyen maradtak a benzinhiány miatt. Az utolsó körnek már csak Kane Shepherd vágott neki, ennek tudatában még azt is megtehette, hogy spórolósan, nagyon lassan gurul. Hiába, a kettes kanyarból kigyorsítva ő is elhasználta az utolsó cseppeket.

Így egyedül a safety car vezetője láthatta meg a kockás zászlót. Győztesnek először az utolsóként kieső Shepherdet hozták ki, aztán újratárgyalták a történteket. Az egyedi helyzetre való tekintettel úgy határoztak, hogy az ötödik kört tekintik az utolsónak – amikor még mindenki versenyben volt. Ez Danial Frost győzelmét jelenti.

És mégis hogyan fordulhatott elő, hogy mindenkinek kifogyjon az üzemanyaga? A sűrű versenyhétvége miatt a Formula-4-eseknek szünet nélkül, közvetlenül egymás után kellett teljesíteniük mindkét versenyt. Viszont a csapatok kivétel nélkül elszámolták magukat, kevesebb üzemanyag került a versenyautókba, mint amennyi két teljes futamra elegendő.