Végleg a kínaiaké lett a Lotus

2017.10.02. 06:14

Már tavasszal kiderült, hogy többségi tulajdont szerzett a Lotusban a kínai Geely. Sőt arról is pletykáltak, hogy Kínába vinnék a gyártást, végül azonban megnyugtattak mindenkit: a távol-keleti vállalatnak – amely egyébként a Volvo és a London Taxi tulaja is – nem célja a legendás brit márka elhurcolása. A májusi egyezség után most sikerült véglegesíteni az üzletet.

img-1747144429-1495653530671

Mostantól tehát hivatalosan is ugyanabba az érdekkörbe tartozik a Volvo és a Lotus. A Geely 65 millió dollárt fizetett a brit autómárkáért, ennyiért sikerült 51 százalékos részesedést szerezniük. A maradék 49 a maláj Etika Automotive birtokában van. A felvásárlás természetesen a Lotus igazgatótanácsának összetételét is felkavarta. A kínaiak pénzügyi igazgatója, Daniel Donghui Li lett az elnök, vele együtt három tagot delegált a Geely az öttagú testületbe.

Az ügyvezetői székben továbbra is Jean-Marc Gales ül, aki egyáltalán nem szerénykedett, amikor kimondta: a vállalat teljes történetét tekintve most készítik a legjobb autókat. Emellett pedig a luxus-sportautók következő generációját fejlesztik, amihez igyekeznek kihasználni a Geely adta lehetőségeket.

Szakértők szerint a kínai óriásvállalat ugyanazt az utat követheti a Lotusszal, amelyre a Volvónál is ráléptek. Ez azt jelentené, hogy a brit mérnökök a jövőben is nagy szabadságot kapnak a tervezés során, viszont élvezhetik az anyagi biztonság jelentette előnyöket.