Egyik alapítója hagyja el a Faraday Future-t

2017.10.09. 06:49

Újabb szakembert veszített a Faraday Future. Ezúttal Tom Wessner hagyta el a vállalatot, aki ezzel a lépéssel az ellátási láncért felelős vezető pozícióját hagyta üresen. Néhány héttel ezelőtt a humánerőforrás területét irányító Alan Cherry lépett le. Mindketten ott voltak a márka alapítói között.

ff91-iceland 700

Miközben a Faraday Future a Tesla legkomolyabb kihívójának szerepében igyekszik tetszelegni, úgy tűnik, a felszín alatt komoly gondok vannak. Nemrég le kellett mondaniuk az egymilliárd dolláros nevadai gyárépítésről is, legfontosabb céljuk pedig a közeljövőben nem a Tesla legyűrése, hanem az életben maradás lehet.

A cég egy korábbi alkalmazottjának szavai is vészjóslóak. Az egykori dolgozó a The Verge-nek név nélkül mondta el, hogy a Faraday Future híján van a komoly befektetők érdeklődésének. Sőt, egyenesen süllyedő hajónak nevezte a vállalatot.