Eladó az első Alfa Romeo utolsó példánya

2017.10.21. 01:13

Tiszta szerencse, hogy az első Alfa Romeót Olaszországban nem tudták eladni, így az összes szériapéldány Ausztráliába került – ha nem így történik, az autóból jóval kisebb eséllyel marad meg akár egy példány is. Most az utolsó, 6018-as számú példánynak keresnek új gazdát.

Az ALFA márkát 1910-ben alapították, ám a ma is használt Alfa Romeo elnevezést csak 1920-tól alkalmazták. A legelső típus, amely már ezen a néven mutatkozott be, az 1921-es G1 nevű luxusautó volt. Akkortájt a hathengeres, 6,3 literes benzinmotor 70 lóereje félelmetes teljesítménynek számított, ahogy a géppel elérhető 120 km/h feletti végsebesség is. A típus méretében és árában is a Rolls-Royce közvetlen vetélytársának számított – talán ezért voltak képtelenek egyetlen példányt is eladni belőle Olaszországban. Végül a két prototípust kivéve az összes legyártott példányt (50 darabot) Ausztráliába szállították, és ott adták el. Az elmúlt 96 év során ezek nagy része persze az enyészeté lett, csak erről a sportkocsi-karosszériás, kétüléses példányról tudunk, amely még mindig működőképes állapotú, és teljesnek tekinthető.

Nem is rossz állapotú, mivel Ausztráliában elkerülték a háborúk, nagyrészt garázsban állt, és két alkalommal, az 1970-es években, majd a 2000-es években is alaposan felújították. Így, bár a képek tanúsága szerint itt-ott határozottan patinás, általánosságban jól néz ki, és megy is, ha szükséges.

Elsősorban persze történeti értéke van az autónak, de valószínűleg befektetésnek sem utolsó: az RM Sotheby's becslése szerint nagyjából 1,5 millió amerikai dollárért kelhet el egy januári árverésen, amelyet az Egyesült Államokban, Phoenixben tartanak. Nem kis összeg, de ez az az autó, amelynek garantáltan csak felfelé megy majd az ára – különösen miután négy év múlva eléri a száz éves kort.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.