Itt az új BMW X2

2017.10.26. 10:54

Az X2 érkezése valószínűleg az autóipar legrosszabbul őrzött titkai közé tartozott. Tavaly ősszel már mutattak egy tanulmányautót, amely néhány részlettől eltekintve már a végleges formatervet viselte, és láttuk a védjegy-hivatalnak leadott vázlatokat is. Most azonban már a gyártásra kész autót csodálhatjuk meg, az első páros számú X modellt lejtős kupétető nélkül.

Az X4-es és X6-os ferde hátának kellemetlen mellékhatása, hogy nehéz tisztességes fejteret csinálni tőle, és ez a méretek csökkentésével csak egyre rosszabb lesz. Így a BMW-nél sem ezzel próbálkoztak, az X2-est inkább úgy próbálták dinamikusabb jelenséggé tenni, ahogy a VW annak idején a Sciroccót: a tető csak enyhén ereszkedik, inkább az övvonalat húzták fel és szélesítették ki hátul. Emellett az autó orrát is sokkal agresszívabbra szabták, mint az X1-esét, a lefelé szélesedő vesék az orron és a gyárilag morcos fényszórók egész mérgessé teszik az X2-es tekintetét.

Ezzel együtt az X2 funkcionálisan nem sokban tér el az X1-estől. A hossza 4,36 méter, a szélessége 1,821 méter, a magassága pedig 1,526 méter, azaz nagyjából öt centivel rövidebb és héttel alacsonyabb az újdonság. A tengelytávjuk azonban egyaránt 2,67 méter, azaz a hosszkülönbség is a kisebb túlnyúlásokból adódik. Még a csomagtér mérete sem különbözik érdemben, az X2-esben 470 literes, azaz mindössze 35-tel kisebb.

A motorválaszték egyelőre kizárólag kétliteres négyhengeresekből áll, és nagyobb motor nem is lesz, mivel a keresztben álló motoros platform nem tudna soros hathengerest befogadni. Első körben egy benzines és két dízel alkotja a kínálatot: a benzines 192, a gyengébb dízel 190, az erősebbik 231 lóerős. Az 1,5 literes, háromhengeres motorok egyelőre csak az X1-eshez elérhetők, és az X2-ből eleinte fronthajtású kivitel sem készül, bár nem tudni, hogy ez meddig marad így. Az erősebb kétliteres, amelyhez hétfokozatú dupla kuplungos váltót kínálnak – a többihez nyolcfokozatú automata jár –mindenesetre nem tűnik kevésnek, 6,7 másodperc alatt gyorsítja az autót százra. Fogyasztásban természetesen a dízel a legjobb, ez elvben akár 4,6 liter gázolajjal elmegy száz kilométert.

Nem könnyű átlátni, hogy az X2-essel mi volt a BMW stratégáinak célja, hisz ebben a méretkategóriában eleve elég zsúfolt a kínálat. Az X1 és az X3 nincs igazán messze egymástól, és most már az X1 és az X2 is egymás lábára taposhat házon belül. Ám a BMW-nek már meredekebb húzásai is bejöttek, és az X2 néz ki a kisebb terepjárók közül messze a legjobban, így nem csodálkoznánk rajta, ha szépen fogyna, akár az X1-es rovására is.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.