Nagy lehet a baj a Teslánál

2017.11.10. 11:10

A Model 3-on áll vagy bukik a Tesla túlélése, és ami a dolog marketing részét illeti, a kaliforniai gyártó brillírozott is: csak a szép ígéretekre beesett több mint 400 ezer megrendelés. Ám úgy tűnik, a gyártás gördülékeny beindítása nem sikerült – valószínűleg ez az oka, hogy most szőröstül-bőröstül felvásárolták azt a céget, amely a szerszámokat tervezte a cégnek a Model 3 gyártásához.

A Perbix nevű vállalkozás nem ma indult: 1976 óta működik, és három éve szoros partnere a Teslának. Azt ugyan nem tudni pontosan, hogy mibe kerül mindez a kaliforniai villanyautó-gyártónak, de a lépés alapján valószínű, hogy jobban megéri a felvásárlás, mint a cég szolgáltatásának megvásárlása. A Teslát szorítja az idő, 2018-ra már nagy szériás gyártást ígértek és nem próbaüzemet, el kellene kezdeni szállítani az autókat a tavaly április óta várakozó megrendelőknek, és a Perbix megvásárlásától valószínűleg a folyamatok felgyorsulását várják.

Nem ez az első alkalom, hogy a Tesla gyártási specialista céget vásárol: tavaly a német Grohmann Engineeringet vették meg, szintén annak érdekében, hogy a Model 3 szériagyártásához szükséges ismeretek házon belül elérhetők legyenek. A korábbi, drágább és kisebb sorozatban gyártott Teslákhoz képest a Model 3 ugyanis drasztikus váltást képvisel: ezt a típust nagyobb részben már robotok szerelik össze a költségek alacsonyan tartása érdekében, azaz a gyártási módszer teljesen új a Tesla számára. Egy ilyen gyártósor összehangolása láthatóan komoly buktatókat tartalmaz, különösen úgy, hogy a Tesla rögtön évi egymilliós kapacitás kiépítését irányozta elő.

Az idén már biztosan nem készül el a húszezer példány, amit korábban beígértek, de az igazán érdekes kérdés most az, hogy jövőre fel tudják-e futtatni a termelést, és elkészíteni azt 2-300 ezer autót, ami a korábbi ígéretekben szintén szerepel.