A Mercedes elrontotta a bérelt Teslát

2017.12.05. 17:28

Meglepő történetre derített fényt a Der Spiegel: állítólag egy bérelt Model X-et szedett szét és tesztelt a Daimler fejlesztőrészlege, és eközben több mint 15 ezer euró kár keletkezett a járműben. A bizonyítékok arra mutatnak, hogy a Mercedes több ponton megszegte a bérleti szerződést, darabokra szedték az autót, és komoly kínzásoknak vetették alá az erre szolgáló tesztpályákon.

A kérdéses Tesla Model X P100D egy bajor páré, akik három ilyen autó bérbeadásával foglalkoznak. Általában esküvőkre és hasonló ünnepélyes alkalmakra kölcsönzik ki a villany-SUV-ot, de augusztusban megkereste őket a Sixt autókölcsönző ügynöke azzal a céllal, hogy az egyik autót egy ügyfelének kiközvetítse. Az autó a bérlet lejártával jelentős károsodásokkal érkezett vissza, és később az adatgyűjtő rendszerek kiolvasása révén derült fény rá, hogy mi történhetett.

A beépített GPS adataiból kiderült, hogy Sindelfingen és Barcelona környékén használták az autót, nem nyilvános területeken, valószínűleg a Mercedes privát tesztpályáin. Ezen kívül az is sejthető, hogy az autót darabokra szedték és újra összerakták, illetve hogy extrém terhelésnek tették ki: nagyon alacsony és nagyon magas hőmérsékletnek, illetve extrém rezgéseknek és oldalgyorsulásoknak. Mindez azért lényeges, mert a bérleti szerződés tételesen tiltja mind az autó szétszedését, mind a tesztpályán való használatot.

A Tesla tulajdonosai szerint az autóban 15 674 euró kár keletkezett, és mintegy 2000 euróval biztosan csökkent az értéke, de a szerződésszegésekért a pár közel százezer euró kártérítést szeretne a Sixt-től és a Daimlertől. Ugyanakkor azt mondják, egyszerűen nincs elegendő jogi erejük a Daimlerrel való pereskedéshez, így valószínűleg kénytelenek lesznek lenyelni a kárt.

A Jalopnik kérdésére a Damiler azt a választ adta, hogy az autóbérlés tesztelési céllal bevett eljárás az autóipari fejlesztők körében, és ha kár esik az autóban a bérleti idő alatt, azt a biztosítási eljárás során rendezik, ám a konkrét esetről nem nyilatkoznak. Magyarul akár már évtizedek óta folyhat az a gyakorlat, hogy bérautók megrongálásával tesztelik a konkurencia modelljeit, de csak most jutottunk el oda, hogy elegendő szenzor és adatrögzítő van egy autóban ennek a bizonyítására.