Kijjebb költözik a Közlekedési Múzeum

2017.12.15. 17:15

Az már tavasz óta világos volt, hogy a Városligetbe nem költözik vissza a Közlekedési Múzeum: egyszerűen kevés a hely. Most pedig az is kiderült, hol nyithat meg újra a múzeum a nagyközönség előtt.

A MÁV Északi Járműjavító területe 2009 óta áll üresen, és mivel az 1-es és a 28-as villamos vonalának metszéspontjánál van, tömegközlekedéssel elérni nem lesz nehezebb, mint a városligeti épületet. Az ipartelep egy részét már korábban az Operaház fejlesztésére különítették el, de így is bőséggel marad hely a Közlekedési múzeumnak: a tervek szerint nem csak a nyilvános tárlatot helyeznék el itt, sőt, bővítenék tovább szabadtéri kiállítási területtel, de korszerű restaurátor-műhelyeket és raktárakat alakíthatnak ki, de jut hely a dokumentum-tárnak is. Emellett a telephelyre vezető vasúti összeköttetés révén akár nosztalgia-járatokat is indíthatna vagy fogadhatna a múzeum.

A múzeum elsődleges épülete az 1962-ben felépített, és részben műemléki védettség alá eső Dízelcsarnok lehet, bár a részletek kidolgozása még hátra van. A beruházás költségvetését és ütemtervét 2018-ra ígérik. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a régi múzeumi épület helyével – érdekes lesz látni, hogy a kivételes értékű telekkel mit kezdenek majd a döntéshozók.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.