Repülő autókkal versenyeznének az ausztrálok

2017.12.18. 06:34

Szokatlan ötlettel állt elő az ausztrál Alauda Racing: az ausztrál startup repülő autóknak szervezne versenyt, sőt a későbbiekben komplett versenysorozatot, akár világbajnokságot is.

A cég már el is készítette saját repülő autójának prototípusát. Az Alauda Mark 1 Airspeeder lényegében egy bazi nagy négyrotoros gép, amibe egy pilóta is befér. Autóra mondjuk a legkevésbé sem hasonlít, de ez ne tévesszen meg senkit. A következő hónapokban megkezdik a teszteket, 2018-ban pedig egy egyelőre meg nem nevezett sivatagban a bemutató futamot is megtartják.

Ezen a versenyen két Airspeeder áll rajthoz, méghozzá egyelőre bent ülő pilóta nélkül. A terv viszont az, hogy 2020-ban már Airspeeder világbajnokságot rendeznek hús-vér versenyzőkkel. A költségek fedezésére indítottak is egy Kickstarter-kampányt, ahol a cél 100 ezer ausztrál dollár, vagyis bő húszmillió forint összegyűjtése.