Műanyagból készülhetnek a jövő útjai

2017.12.21. 12:50

Egy ideje már haknizik az újrahasznosított műanyagból készülő útburkolat ötletével a VolkerWessels. A holland cég és két partnere szerint megoldásuk forradalmasítaná az útépítést, és minden szempontból előnyösebb is lenne a műanyag használata, mint az aszfalté.

Egyrészt maga az újrahasznosítás is óvná a környezetet, a rengeteg műanyaghulladék ugyanis nem a lerakókba vagy épp a természetbe kerülne, hanem alapanyagként tudnának vele dolgozni. Másrészt maga az útépítés folyamata is kevésbé lenne szennyező a VolkerWessels szakemberei szerint.

Azt állítják, a műanyag út kétszer-háromszor tartósabb lehetne, mint a hagyományos aszfalt. Sokkal kevésbé van kitéve az időjárás hatásainak, és -40-től 80 Celsius fokig bármilyen hőmérsékletet elvisel. Mivel a belseje üreges, a csapadékvíz elvezetésébe is bevonható, ezzel pedig hatékonyabb lehet az áradások elleni védekezés – legalábbis ezt mondják az ötletgazdák. További előny, hogy panelekből áll össze, így sérülés, úthiba esetén elég kicserélni az érintett panelt.

Indiában egyénként már használnak műanyaghulladékot útépítéshez, de ott még bitument is kevernek hozzá, lényegében továbbra is az tart össze mindent. A VolkerWessels ötlete igazán érdekes, de kérdés, mikorra lehet belőle érdemben is valami – mint látjuk, az elmúlt két évben nem jutottak vele sokkal előrébb.