Musk: Ígérem, jön a Tesla pickup

2017.12.27. 13:52

Elon Musk szokásához híven Twitteren jelentette be, hogy lesz Tesla pickup. Amerikában a platós kisteherautók még mindig elképesztően népszerűek, így furcsa is, hogy a cégvezető eddig várt a bejelentéssel. 

 Ígérem, hogy megcsináljuk a Tesla pickupot, közvetlenül a Model Y után. A dizájn és a műszaki alapok már legalább 5 éve megvannak a fejemben. Meghalok, hogy megépítsem.   

Írta a közösségi oldalon. Amikor megkérdezték tőle, hogy hasonló méret lesz-e, mint a Ford F150-ese, a következőt válaszolta:

Elég hasonló lesz. Talán egy kicsit nagyobb, hogy belekerülhessen egy olyan extra, ami (szerintem) gyökeresen megváltoztatja majd a piacot. 

A tweetben hivatkozott Model Y a Model X hobbiterepjáró kisebb változata lesz, a jelenlegi tervek szerint 2019 közepén indul majd a gyártása, tehát nem valószínű, hogy 2020 előtt bármit is láthatunk majd a pickupból. A kisteherautóról először júliusban volt szó, annak a tervnek a részeként, amely az áruszállítás megreformálását célozza, és amelynek keretein belül megmutatták a Semi nyergesvontatót is. 

Musk bejelentéseit érdemes óvatosan kezelni, hiszen a hangzatos tervek mögött gyakran évekig húzódó bevezetési folyamatok, akadozó gyártás, be nem váltott ígéretek állnak. Két napja például a fremonti gyár raktár területén felhalmozott Model 3-asokról került ki egy videó: csak szeptemberben 1500 autónak kellett volna elkészülnie, de az egész negyedévben alig épült 260 darab.