Az Alfa sem bírja óriás SUV nélkül

2017.12.31. 06:59

Nem elég a Stelvio, még nagyobbat harapna a SUV-kategóriából az Alfa. Két év múlva jön a saját óriásuk, amivel becélozzák az Audi Q7 és a Volvo XC90 mezőnyét.

Ez az Alfa Stelvio, ennél lesz sokkal nagyobb az új SUV
Ez az Alfa Stelvio, ennél lesz sokkal nagyobb az új SUV

Roberto Fedeli, az Alfa technikai igazgatója beszélt egy interjúban nemrég a két év múlva érkező új óriásról. A nagy prémium SUV nem is egy, inkább kábé két mérettel lesz a Stelvio fölött, bár annak nyújtott padlólemezén állhat majd. A márka jelenleg egyetlen városi terepjárójánál így nagyjából kétszáz kilogrammal lesz nehezebb, míg a hajtásáról egyelőre annyit tudni biztosan, hogy lesz közte hibrid. Sőt, állítólag konnektorról tölthető is lesz, ami a kétliteres, négyhengeres turbós benzinessel együtt 400 lóerő fölötti összteljesítményt tud majd.

Ez is még a Stelvio, az X3-as méretű Alfa
Ez is még a Stelvio, az X3-as méretű Alfa

Sok kapaszkodót nem adott még az Alfa a nagy SUV-val kapcsolatban, de egy lehetséges név már kering vele róla. Állítólag Castello néven jön majd két év múlva.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.