Az orrával üzen a szupertiszta Kia

2018.01.09. 14:29

Viszonylag sok autógyártó állít ki az idei Consumer Electonic Show-n Las Vegasban, és ezúttal nem csak érintőképernyős kezelőfelületek prototípusaival hakniznak, de komoly tanulmányautókkal készülnek az eseményre. A Kia például a Niro EV-t állította ki, a sorozatgyártású hibrid szabadidő-autó villamos hajtású változatát.

A tanulmány persze nem pont olyan, mint a szériamodell: igyekeztek úgy feldíszíteni, hogy felkeltse az arra járó látogatók figyelmét. Így rengeteg rajta a krómozott felület – a sárvédőíveken és a felniken is hasra esik a fény – és a lámpákon, illetve a sárvédőkön is igyekeztek úgy változtatni, hogy elüssenek a hibrid változat alkatrészeitől. A legfeltűnőbb eltérés azonban a teljesen benövesztett hűtőrács – ilyenre a villanyautónak nincs szüksége, vagy ha van is, hát nem ott, ahol egy hagyományos személykocsinak – amelynek a helyén egy külső kijelzőt helyeztek el. Ezen a kiállítás alatt a „Hello, CES” felirat olvasható, de persze bármi mást is kiírhatna a jármű.

Természetesen belül is egész más lett a tanulmány: a műszerfal új formaterve még jobban hangsúlyozza, hogy minden információt képernyők jelenítenek meg, és sokkal tisztább, futurisztikusabb a belső formaterv is, amit kifejezetten visszafogott alumínium- és rézszínű betétekkel díszítettek. A tanulmányban a Kia is gesztusvezérléssel kísérletezik – így lehet például irányítani a fedélzeti hifit – de arc- és hangfelismerést is alkalmaznak, például így azonosítja gazdáját a Kia tanulmány.

A hajtásrendszer hozza az elvárható paramétereket: a Niro EV-be 64 kWh-s Li-polimer akkucsomagot építettek, amely 380 km körüli hatótávot biztosít a jármű számára. A hajtást itt egy 150 kW, azaz 203 lóerő csúcsteljesítményű villanymotor biztosítja.

A Kiánál természetesen beígérték a gyártást, és nem csak az elektromos Niróét: 2020-ra öt hibrid, öt tisztán elektromos és egy hidrogénhajtású, üzemanyagcellás modell szerepel majd a márka kínálatában, ha minden a tervek szerint alakul.