Ilyen lesz a digitális kaliforniai rendszámtábla

2018.01.19. 11:04

A 21. század elért a rendszámtáblákig: év végére már százezer autón ott lehet a Detroiti Autószalonon bemutatott digitális azonosító. Még reklámozni is lehet majd rajta.  

Kalifornia az első állam az USA-ban, ahol engedélyezték a digitális rendszámtáblák használatát. Egy ideje téma az államban, hogy jöhetnek az új táblák, kezdetben próbaüzemel, korlátozott számban. A Reviver Auto nevű cég lett aztán az első, aki reagált a jogszabálymodosításra, ők álltak elő Detroitban a fenti videóban látható táblával, amit Kalifornia legnagyobb Ford-kereskedője segít majd terjeszteni. Idén összesen százezer autóra tennék fel, ami a negyven millió lakosú államban nem tűnik soknak, de kezdésnek nem kis volumen. 

hn

Mire jó? Az újítás célja, hogy megspórolják az autósok a hivatali sorban állásokat, a hivatalok a plusz melót, de hogy miként lehet majd rajta hivatalos adatokat frissíteni, és hogy végeredményben mennyi időt lehet úgy spórolni, egyelőre nem tiszta. Az USA-ban népszerű sokszor rendszámtáblára ragasztott – kinyilatkoztatásoknak viszont eljöhet az aranykora: simán lehet, hogy az egyik nap "Támogatom a veteránokat" kiírással autózol, másnap meg mondjuk azzal, hogy "A gyerekem matekzseni". Emellett az álló autón komplett reklámokat is lehet vetíteni, aminek az autószalonok vehetik hasznát, de ha elterjed a rendszer, tényleg lehet gyakorlati haszna. A fizetős parkolókban például mutathatja a tábla, mennyi időre szól a kiváltott jegy.