Vennél autót Mr. Beantől?

2018.01.22. 01:16

Az ügyefogyott Mr. Bean megformálójaként és a Fekete Vipera című sorozat főszereplőjeként ismert Rowan Atkinsonról köztudott, hogy igen komoly autóbolond. Versenypályákra is rendszeresen ellátogat, de közúton sem mindig uralja tökéletesen a sportkocsikat. McLaren F1-esét például kétszer is rommá törte, mégis sikerült hárommilliárd forintért eladnia. Most két másik autója kerül kalapács alá.

A licit egyik tárgya egy 1989-es évjáratú Lancia Thema 8.32, amelynek különlegessége a 2,9 literes, V8-as Ferrari-motor. Atkinson tulajdonában hét éve van, ez alatt az idő alatt nagyon óvta, nem úgy mint a McLarent. Kívülről is szép, belseje pedig makulátlan. Amikor megvette, ritkasága miatt választotta.

A másik árverésre váró autó egy 1993-as Mercedes-Benz 500E: szintén V8, de jóval nagyobb, ötliteres, teljesítménye 326 lóerő. Az adja a különlegességét, hogy a Porschéval közösen fejlesztették, és éppen a Porsche Rössle Bau üzemében készült minden példánya, méghozzá kézzel. A gyártás leállítása után ugyanott egy másik koprodukciós modellt szereltek össze: az Audi RS2-est.

Az aukciót a Silverstone Auctions rendezi. Atkinson két autója is ugyanazon az árverésen keres majd új gazdát, amelyen a Vatanen és Burns által hajtott Subaru Legacy. Egyelőre nincsenek becslések sem arra vonatkozóan, mennyiért kelhetnek el.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.