Tűzoltóautót zúzott le az önvezető Tesla

2018.01.25. 17:32

Tűzoltóautóba csapódott egy Tesla Model S Kaliforniában. A lánglovagok éppen egy másik balesetnél dolgoztak, így autójuk minden bizonnyal jó ideje állhatott egy helyben, amikor megérkezett a Tesla. A villanyautó a hírek szerint 65 mérföld per órás sebességgel haladt, azaz valamivel 100 km/h fölött, amikor az ütközés történt.

A tűzoltók aztán a Facebookra is posztoltak az esetről, ahol azt írták, csodával határos módon senki nem sérült meg. A Tesla Model S egyébként a törésteszteken is kiválóan szerepelt, de egy ilyen tempójú csattanásnál azért jókora mázlira is szüksége lehetett a sofőrnek ahhoz, hogy sértetlenül megússza.

Az autóból kiszállva aztán azt állította, hogy Autopilot módban, tehát önvezető üzemben közlekedett, így nem ő, hanem a rendszer mulasztott. Az autonóm funkcióval kapcsolatban korábban is merültek fel aggályok: halálos balesetet is szenvedett már Autopilottal közlekedő teslás, sőt a vállalatot perbe is fogták, mondván a rendszerük még csak félkész.

A mostani, tűzoltóautós eset kapcsán a Tesla szóvivője nem ment bele a konkrét baleset értékelésébe, csupán arra emlékeztetett: az Autopilot használata mellett is szükség van a sofőr odafigyelésére. Az ügyet az NTSB (National Transportation Safety Board, amerikai közlekedésbiztonsági hatóság) vizsgálja.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.