Ne hagyd bent a gyereket – figyelmeztet az új Santa Fe

2018.01.27. 16:38

Közzétette az első képet a Santa Fe következő, negyedik generációjáról a Hyundai. A számítógépes render a hobbiterepjáró profilját mutatja, azt is csak sejtelmesen, félig árnyékban – ahogy az ilyen teaser-fotóknál lenni szokott. Az aktuális szériát hat év után nyugdíjazzák.

406753

 

Ahogyan a most kiadott képen látható, az új Santa Fe a dél-koreai márka más modelljeinek formai jegyeit elegyíti. Állítólag a Konából, a Velosterből és a Sonatából is merítettek ötleteket. Annyi biztos, hogy az első és hátsó lökhárítót, valamint a lámpákat is átdolgozták, valamint vélhetően a márkaarculatba illeszkedő maszk is nagyobb hangsúlyt kap, mint az elődön.

Nemcsak külsejében hoz majd újdonságokat a negyedik Santa Fe. A Hyundai két biztonsági újítással is készül. A hátsó utasokat figyelő rendszert (Rear Occupant Alert) iparági újdonságnak nevezik. Lényege, hogy érzékeli, hogy a hátsó üléssorban ülnek-e egyáltalán, valamint elhagyják-e az autót az utasok. Ha tehát véletlenül bent marad a gyerek, figyelmezteti a sofőrt. Egyrészt az elakadásjelző villogtatásával és dudaszóval, másrészt pedig mobiltelefonos értesítéssel is.

A másik biztonsági extra a mögöttes keresztforgalmat monitorozza (Rear Cross-Traffic Collision Warning). Akkor vehetjük hasznát, ha nehezen belátható helyen tolatunk – legyen az akár kapubeálló vagy valamilyen kereszteződés. Az előzővel ellentétben ez nem világújdonság, több gyártónak is van már hasonló, de a Hyundai mérnökei állítólag továbbfejlesztették a rendszert.

A hírek szerint februárban le is leplezik az új Santa Fét, a nagyközönség pedig először a március elején kezdődő Genfi Autószalonon láthatja.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.