Érkezik a tökéletes expedíciós jármű

2018.01.29. 13:28

A Scuderia Cameron Glickenhaus cég legutóbb a 004-es modellel, egy középmotoros sportkocsival került be a nemzetközi híradásokba. Most teljesen más területre kalandoztak el, terveztek egy terepjáró-buggyt.

Nem titok, hogy a tervező lelki szemei előtt a Vic Hickey által a '60-as években épített Baja Boot lebegett, mellyel Steve McQueen versenyzett a Baja 1000 versenyen. Annak idején összesen két példány készült. Az egyiket vásárolta meg az SCG alapítója, James Glickenhaus egy holland árverésen 2010-ben.

Az SCG járműve, ami SCG-Boot névre hallgat, jóval túlmutat az ősön, félúton van a Baja buggyk és a Dakar versenygépei között. Az alapító célja, hogy feljusson az autóval a 6900 méter magas Ojos del Salado vulkánra az Andokban. Ezzel pedig lenyomná a Suzuki Samurai 1986-os 6680 méteres rekordját, amit szintén itt állítottak be.

Az eddigi információk alapján a modern Boot is középmotoros lesz a 004-hez hasonlóan. Lehet belőle két- és négyajtós változatot, illetve szívó és turbós V8-as motort rendelni. Egy dolog viszont biztosan nem lesz benne: kézi váltó. Az SCG úgy tervezi, hogy 2019 első részében érkezik a piacra a Boot, 100 ezer dolláros indulóáron. Az még nem tisztázott, hogy a közúti használat szabályainak meg fog-e felelni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.