Már biztos: Michelisz Norbi a Hyundai-nál folytatja

2018.01.30. 11:18

Hétvégén még csak sajtóhír volt, mostanra viszont biztossá vált: Michelisz Norbert szakít a Hondával és a Hyundai Motorsportnál folytatja pályafutását. A túraautó-világbajnokságon tavaly ezüstérmes magyar pilóta  a WTCC és a TCR egyesülésével  létrejött WTCR sorozatban versenyez majd. Itt nem gyári csapatok állnak rajthoz, de a gyári támogatást nem tiltja a szabályzat. Michelisz a Hyundai Motorsporttal áll szerződésben, ők közvetítik ki a BRC Racing Teamhez.

 

Norbi az Indexen vezetett blogjában elárulta: pályafutása során először volt olyan helyzetben, hogy január elején több ajánlat is hevert az asztalán. A Hondától az elmúlt éveket megköszönve, békében búcsúzik el, a japánok is megértően fogadták döntését, nincs feszültség a két fél között. A váltást egyrészt azzal indokolja, hogy környezetváltozásra van szüksége ahhoz, hogy fenntartsa a motivációját, másrészt pedig úgy véli, a Hyundai lehet a legnagyobb esélyes a bajnoki címre.

Régi ismerőssel dolgozik majd együtt a dél-koreai márkánál, ugyanis csapattársa a korábban Hondával is versenyző Gabriele Tarquini lesz. A veterán olasszal az elmúlt szezonban is beszélgetett már a Hyundai programjáról, bár akkor még egyáltalán nem volt szó átigazolásról. Tarquini a 2017-es TCR-szezonban beugróként futamgyőzelmet is hozott az i30N TCR-rel, de mivel az autó ideiglenes homologizációval futott, helyezését nem tarthatta meg.

Norbi számára a következő két hónap a tesztekről szól majd, meg kell ismernie az új versenyautót, és azzal felkészülnie az új szezonra. Tarquininek van némi előnye vele szemben, ugyanis a kezdetektől fejlesztőpilótaként segíti a Hyundai-t. Michelisz Norbi saját csapata, a M1RA körül még bizonytalan a helyzet, Bári Dávidékkal együtt azon dolgoznak, hogy a M1RA jövője is a lehető legjobban alakuljon.

Michelisz Norbi jövőjéről részletesebben az Indexen vezetett blogjában olvashatsz.

Norbi útja a Hyundai-ig

  • Az 1984-es születésű Micheliszt gyerekkorától mozgatta az autósport. 2002 körül kezdett szimulátorral versenyezni.
  • Wéber Gábor ajánlására Zengő Zoltán 2005-ben adott neki lehetőséget igazi versenyautóba ülni.
  • 2006-ban már a Suzuki Swift Kupában versenyzett, megnyerte a sorozatot, egy évre rá pedig a Renault Clio Kupában is aranyérmes lett.
  • 2008-ban nemzetközi színtéren is kipróbálhatta magát: a Seat León Európa-kupában pole pozíciókat és futamgyőzelmet is jegyzett. Bemutatkozott a túraautó-vébén.
  • 2009-ben megnyerte az Európa-kupát, és az FIA Év Tehetsége lett.
  • 2010-ben teljes WTCC-szezont futott a Seat León TDI-vel, Makaóban futamot is nyert.
  • 2011-től BMW-vel versenyzett a vébén, immár hazai közönség előtt is versenyezhetett a Hungaroringen.
  • 2012-ben, még mindig BMW-vel megnyerte a Yokohama Trophy-t.
  • 2013-ban a Zengő Motorsport Hondára váltott, Norbi Szuzukában nyert, összetettben hatodik lett.
  • 2014-ben már világbajnoki negyedik volt, a legjobb hondásként zárta a szezont.
  • A 2015-ös szezon után elbúcsúzott a Zengő Motorsporttól, és a Honda gyári csapatához igazolt.
  • 2016-ban világbajnoki negyedik lett, 2017-ben pedig nagyon szoros versenyben másodikként zárt, ezzel Magyarország első világbajnoki érmes autóversenyzője lett.
  • 2018-tól a Hyundai színeiben vezet a WTCR-ben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.