Porrá égett egy Alpine A110 a Top Gear forgatásán

2018.02.04. 18:44

Bár a stáb már nem a régi, megint lenullázódott egy sportautó egy Top Gear-forgatáson. Ezúttal Chris Harris kezei között kapott lángra egy Alpine A110 egy monacói csapatáson.

nrz

Harris épp az egykori F1-es csapattulaj Eddie Jordannel együtt autózott a múlt hétvégi Monte Carlo-rali egy szakaszán. Az Alpine nemrég bemutatott újdonságát, az A110-est tesztelték a hegyi utakon, amikor jött a baj. Harris azt mesélte, először a műszerfalon gyulladt ki egy hibajelző, majd rögtön utána már az autó is égett, nem csak a lámpa. Amikor a műsorvezető kinyitotta az ajtót, a lángok a kezéig felcsaptak, de Jordannel együtt sértetlenül megúszták a kalandot, bár ebben annak is lehetett szerepe, hogy mindketten tűzálló ruhában voltak.

brt

Az autó táncolt a hegyen, Chris gyönyörűen vezetett – mondta Jordan, aki a tűzig nagyon élvezte a forgatást. A stábhoz egy óra alatt ért ki a helyi tűzoltóság, de akkor már hiába: négy perc alatt teljesen leégett a középmotoros, alumínium kasznis Apline. Az eset amúgy még hétfőn történt, de eddig ügyesen titkolták a Top Gearnél. Valószínű a vizsgálatok miatt szerették volna megvárni a nyilvánosságot, de egyelőre nincs eredmény.

ff

A Renault-nak és az Alpine-nak nem lesz könnyű dolga, hogy a roncsból megtalálja a hiba okát. Az Alpine szóvivője is csak annyit tudott mondani, hogy egyelőre tart a vizsgálat, illetve még annyit, hogy egy időre befagyasztják az előszériás A110-esek minden tesztvezetését. Még szerencse, hogy mi már túl vagyunk az első körön vele.