Lister Thunder: így tér vissza egy legenda

2018.02.05. 17:24

Különös történet a Listeré: a márka többször is eltűnt, majd feltámadt, de legszebb pillanatai egyértelműen a Jaguar márkához kötik. Most ismét felbukkan, méghozzá egy 666 lóerős F-Type átirattal, de azt ígérik, ez csak a kezdet.

A Lister Thundert első ránézésre nem neveznénk korszakalkotónak: egy F-Type nagy felnikkel, ültetett futóművel, és úgy általában elég agresszív, már-már németes tuninggal. Az ötliteres, kompresszoros V8-as itt persze erősebb, mint bármelyik gyári kivitelben: 666 lóerős, így a formás kupét akár 3,2 másodperc alatt felgyorsíthatja százra, és 335 km/h-s végesebességet biztosít a számára. De az autót mégis a neve teszi izgalmassá, hiszen a Lister márka újbóli feltámadását jelzi a megjelenése.

Először az 1950-es évek második felében váltak híressé a Lister sportkocsijai: az 1957-ben bemutatott, Jaguar alapú Knobbly a korszak leggyorsabb sportkocsijai közé tartozott, de a sikerek csak a középmotoros Cooperek és Lotusok megjelenéséig tartottak. Később, az 1980-as évek második felében bukkant fel ismét a cég: eleinte Jaguarokat tuningoltak, majd, 1993-ban bemutatták a Storm névre keresztelt sportkocsit, 7 literes V12-es motorral. Ez a gép később a sportkocsi-versenyzésben bizonyult igazán sikeresnek: 2000-ben az FIA GT bajnokságát is megnyerte.

A Lister tavaly bemutatta az újragyártott Knobblyt, de már akkor megemlítették, hogy a tízdarabos retró-sportkocsi sorozat után valami korszerűbbet terveznek bemutatni. Ez a Thunder, amelyből 99 példány készül, egyenként 139 950 fontos áron, ami kb. 49 millió forintnak felel meg. Úgy néz ki, a patinás név működik is, már a bemutató napján 22 megrendelés érkezett.

A márka tulajdonosa szerint a Lister idővel hasonló szerepet tölthet be a Jaguarnál, mint az AMG a Mercedesnél, annak ellenére, hogy egyelőre nincs hivatalos kapcsolatuk a Jaguar-Land Roverrel. A legizgalmasabbak persze azok a korábbi ígéretek, amelyek egy újabb, saját tervezésű sportkocsira vonatkoznak, de a méregdrága sportkocsi kifejlesztéséhez szükséges anyagi háttér megteremtéséhez valószínűleg el kell még adni néhány tuningolt Jaguart.