Gázturbinás sportkocsit készít a Pininfarina

2018.02.08. 11:41

Már tavaly is láthattuk, hogy a Hong Kong-i a HKG és a Pininfarina együttműködése határozottan vonzó eredményt hozhat – a H600 tanulmány legalábbis ezt bizonyítja – és az idén ismét bemutatnak valamit, amely a HK GT nevet kapta.

hkgt

Egyelőre csak egy vázlatot mutattak az autó egy részletéről, ami alapján akármi is lehet még a GT. A neve, és dinamikus tetőíve alapján azonban arra tippelnénk, hogy valamiféle nagy kupé készült az olaszoknál, a HKG által tervezett különleges hajtáslánc köré.

Ez már a tavalyi H600-asban is ott volt: 800 lóerőnyi villanymotor, termetes akkumulátorcsomag és egy apró gázturbina gondoskodott róla, hogy a géppel akár 1000 kilométert is meg lehessen tenni két töltés illetve tankolás között. Valószínűleg valami hasonló dolgozik majd a GT-ben is, bár nem csodálkoznánk, ha növelnének a motorok teljesítményén, vagy legalább a H600 1,87 tonnájából faragnának néhány mázsát, hogy a GT valamivel sportosabban mozogjon. Nem mintha a szedán 2,9 másodperces gyorsulási ideje százra soknak tűnne.

A HKG célja továbbra sem egészen világos. Hiába a vonzó olasz formaterv, gyártásról egyelőre nem esett szó, és a Hong Kong-i cég látszólag nem is komplett autókban gondolkodik, sokkal inkább elektromos illetve hibrid járművek egyes alkatrészeinek bérgyártásában. Termékként kínálják például a mikrogázturbinás hatótávnövelő rendszert, amely része lesz a HK GT-nek is.