Bíróságon üti egymást a Ford és a klasszis pankrátor

2018.02.16. 05:50

Napjaink legvágyottabb új Fordja minden bizonnyal a  GT , az amerikai gyártó pedig szerette volna kiküszöbölni azt, hogy egyesek csak a nyerészkedés kedvéért vegyék meg, aztán jó nagy haszonnal azonnal tovább is passzolják. Épp ezért  szigorú feltételekhez kötötték , hogy kinek adnak el egy-egy példányt: például két évig nem lehet továbbértékesíteni az autót. Az ismert amerikai pankrátor, John Cena mégis megtette.

john-cena-with-the-2017-ford-gt 100635251 m

 

A Ford gyorsan be is perelte Cenát szerződésszegésért, a rapperként, színészként és televíziós személyiségként is tevékenykedő sztár pedig akkor némi megbánást tanúsítva azt ígérte, mindenben együttműködik a gyártóval. Időközben, úgy tűnik, meggondolta magát, hiszen most már dörzsölt ügyvédekkel a háta mögött bíróságon próbálja bizonygatni, hogy nem is csinált semmi szabálytalant.

Ügyvédei azzal érvelnek, hogy több szerződést is alá kellett írni az autó átvétele előtt, és nem mindegyikben szerepelt a kétéves továbbértékesítési tilalom. Konkrétan arról van szó, hogy a megrendelés 2017 januárjában aláírt visszaigazolása tartalmazta a záradékot, az átvételt közvetlenül megelőző szerződésben, amelyet októberben írt alá, már nem szerepelt ilyesmi. Utóbbi dokumentum alapján Cena jogi képviselői szeretnék elérni, hogy a bíróság ejtse az ügyet.

A pankrátor amúgy 463 ezer dollárért, mintegy 120 millió forintért vette a GT-t. Nem tudni, mennyiért adta tovább, de az biztos, hogy nem tartotta meg sokáig. A szerződést októberben véglegesítették, az autót november elején vette át, decemberben pedig már perelte is őt a Ford. Félmillió dollárt követelnek, azt mondják, nem volt sportszerű Cena lépése sem velük, sem a tisztességes ügyfelekkel szemben. Kicsit nehezen hihető, de a sztár korábban azzal érvelt, hogy számláit fizette ki a Ford GT-ért befolyt összegből.

Egyelőre lehetetlen megjósolni, mi lesz az ügy kimenetele, de az sem kizárt, hogy végül peren kívül is meg tudnak egyezni a felek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.